Pötyögök | avagy miért volt kevés bejegyzés? és egyebek

Hát, sajnálatos módon közölnöm kell: nem volt ihlet.

Először is, üdv mindenkinek. :) Úgy gondoltam személyesebbé teszem a blogot, és néha-néha kipötyögöm magamból az érzelmeket, ez még belefér, nem?

A Rólam c. menüben megfogjátok találni az irományaimat. Konkrét időpontot nem fogok megadni, hiszen az írás szerintem magától jövő dolog.


Eltűntem - kevés bejegyzés

Hát, igen, mint ahogy kezdtem a bejegyzésemet, az első dolog, amit közölni szeretnék veletek, az az, hogy nem volt ihletem. Nem inspirált, és motivált semmi. Aztán elkezdtem össze-vissza pötyögni mindenről, és eszembejutott ez a Pötyögök téma.
Jó, most így elég értelmetlennek tűnhetek, de tényleg ez volt.

A másik pedig az, hogy műkörmöm volt, és nem tudtam rendesen gépelni. Ha hülyének néztek, ha nem, de ez valóban nagyban befolyásolta az életkedvem az írással kapcsolatban. Rájöttem, hogy órákat tudok pofázni, tehát sokat tudnék írni is, de mivel a köröm volt az egyetlen hátrány, ami ahhoz képest, hogy egyetlen, sajnos emellé elég nagy is volt.

Megtekintések száma

Gyerekek. Mióta elkezdtem írni ezt a blogot, nagyon sok minden történt.Többek között: voltak leállások, volt mikor egyáltalán nem foglalkoztam a bloggal, és volt, hogy újakba kezdtem bele. De tavaly nyáron - illetve tavasszal szintén, csak nyáron intenzívebben - többet foglalkoztam a bloggal. Bejegyzéseket írtam ezerszámra. 

És ezalatt az idő alatt nagyon sokat fejlődtem, hiszen rájöttem, hogy mi az ami leginkább érdekes a ti számotokra, mi az amiről én is többet tudok beszélni(írni)... és változtattam a blog kinézetén is. Sőt, leginkább a blog kinézetén változtattam. :D 

Mai napig nem tudom megtalálni azt a kinézetet, ami számomra tökéletes lenne. Illetve, a mostani elég jó. Tetszik. Valamennyire illik a stílusomhoz: lényegretörő, de mégis egyszerű.


A megtekintések pedig... hát egyre több lett, az első ezer megtekintésnél röpködtem az örömtől, és most elértük a 15 ezret is, amit nagyon köszönök minden egyes olvasónak, minden egyes lapmegnyitást köszönök, és próbálok több féle irománnyal jönni nektek, és próbálok a kedvetekre találni.

Azóta lett 5 feliratkozóm(vagy hogy hívják) is. Ami valljuk be, nem sok, de több mint a semmi. :) 
Szépen haladok affelé a célfelé, amit el szeretnék érni. A célom pedig az, hogy minél többen keressenek rá a blogomra, és/vagy szépségápolással kapcsolatos dolgokról kérjenek tőlem tanácsokat.

Szóval igen, csak ennyi lenne ez a kis pötyögésem mára, köszönök mindent mindenkinek. :)

xx, Dorina 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

#DIY Valentin napi ajándék - 56 dolog amit szeretek benned

Hello, December - Ötletek karácsonyra *Open When levél*

Open When - ötletek