Cukormáz

Sziasztok! :) A mai bejegyzést úgy gondoltam, hogy a sorozatoknak szentelem. Elég sok sorozat van, amit kedvelek, akár több kategóriába is szívesen belenézek. Előfordulhat szerelmes, akció, vagy sci-fi is a kijelöltjeim között, de számomra a legkedvesebb a Gossip Girl, magyarul Pletykafészek. Természetesen más is bekerül a képbe, de ő a nyerő. Imádom a témáját, a felépítése is jó, és egészen sok évadból áll, az epizódok pedig hosszúak(körülbelül 40 percesek). De miért is jók a sorozatok? Szerintem baromi jó érzés az, hogy belecsöppensz egy más világba. És ha igazán jó az a sorozat, amit nézel, akkor bele tudod magad élni a dolgokba. És ha befejezed, akkor kicsit szíven üt, hogy vége van. Egy kicsit át tudod érezni azt, hogy különböző helyzetekben milyen kínosan, vagy éppen milyen jól is érezheti magát az ember.  Ha olyan sorozatot nézel, ami leginkább gazdagokról szól, akkor kicsit te is úgy érzed, mintha gazdag lennél. Legalábbis, élményekkel biztosan gazdagod...

Sziasztok! :) A mai dolog amiről írok, egy - mostanában -, igen felkapott téma lesz. Amint hallottátok - vagy ha nem is, de akkor most olvassátok -, egy magyar, mindössze csak 25 perces filmet Oscar-díjra jelöltek. A címe: Mindenki . Rendezője, Deák Kristóf, most biztosan nagyon lelkes, ugyanis a kisfilm megkapta az Oscar-díjat. :)  Őszintén? Én nagyon örülök neki, ugyanis szerintem egy teljesen olyan dologról szól, ami a mai világban sűrűn megtörténhet, és hát ki tudja, akár velem, vagy veletek is.  Rövid ismertető: Zsófi egy új iskolába kerül, ahol beveszik az énekkarba is, de viszont az énektanár gondosan ügyel arra, hogy ne ejtsen senki egy hamis hangot sem. És ezt mégis hogyan éri el? Úgy, hogy akiknek nincs annyira jó hangjuk, megtiltja nekik, hogy énekeljenek. Tátogás. Egy kórusban. Érdekes, nem?  Hogyan látja ezt egy tinédzser? A tinédzserekkel szemben, a legtöbb kisgyermek csak hagyná, hogy történjenek a dolgok. Nem mernének a felnőttel, vagy tanár...

Sziasztok! :) A mai bejegyzés kicsit személyesebb, illetve másabb lesz. A változatosság kedvéért a bejegyzés legelejére - már csak a lányoknak is kedvezve - egy félmeztelen, szemüveges férfit szúrtam be. :D Ha már csajos blog, kicsit kedvezzünk magunknak. A mai téma pedig a szemüvegesség lenne, ugyanis igaz, hogy már lassan 3, - még csak csupán 2,5 - éve szemüveges vagyok, de igazán mostantól tekintem magam hivatalosan is annak. Eddig nem használtam rendszeresen a szemüvegem, ami valljuk be, hiba volt, de mostantól rászoktatom/rászoktattam magam. Sajnos távolra nem látok, így mindenképpen kell, hogy használjam. Igazából a szemem romlottsága annyira nem vészes, az egyik szemem 0.25-ös, a másik 0.50-es, és ugye minuszba. Szemüveget megszokni időbe telik, és sokan azért nem szeretik, mert megváltoztatja az arcukat. Én pont emiatt kedvelem. Kicsit üresnek éreztem az arcom, most már kicsit "zsúfoltabb". :) Persze, időbe telik, mire én is, illetve a körülöttem lévő ember...