Hogyan érzek a középiskoláról? #1

food, chocolate, and biscuits kép
(ezt a sütit csak a nyugalom kedvéért szúrtam be ide.) 

Sziasztok! :) Egy új sorozatot kívánok elindítani a blogon, ami sokkal személyesebb hangvételű lesz, mint az előzőek. Az elkövetkezendő időkben, amikor éppen valami a szívem nyomja, megosztom veletek, hogy mégis milyen ez a középiskola.

Kezdjük a legelején. Elég nagy a váltás(véleményem szerint), mikor egy általános iskolából bekerülsz egy középiskolába. Mi is változik? 

  • a tanárok
  • az osztályod 
  • maga az iskola közössége
  • a tanulás 
És ez alapjáraton nem sok dolog, de nagyon sok mindenben befolyásol minket. Elég nehéz megszokni egy teljesen új társaságot, közösséget, tanárikart, és persze új tanulási módszereket kell elsajátítani, ami nekem eddig többé-kevésbé sikerrel, de megyeget. 

Az előző sulim nem volt laza, hiszen elvárták tőlünk, hogy aki jó nyelvérzékkel rendelkezik, 8. osztály évvégére a középfokú nyelvvizsgának legalább a szóbeli részét csinálja meg(ami nekem hálistennek sikerült), és az osztályomból 6 embernek sikerült ez még rajtam kívül. Tehát nem mondhatjuk, hogy nehéznek kellene lennie a tanulásnak. 

Nem is erről van szó. De egyreinkább tapasztalom azt, hogy felesleges dolgokat erőltetnek belénk. Na, de ne siessünk ennyire előre! Térjünk vissza. Tehát, a tanulás még oké lenne. Az osztályommal semmi bajom, volt, akit alapból ismertem - hiába, hogy másik városba kerültem -, ami pozitívan hatott a kibontakozásomra. Egyébként sem vagyok egy visszahúzódó ember, szeretek ismerkedni, és új arcokkal csevegni. 

A tanárok középiskolában elég nemtörődömök, konkrétan leszarják, hogy mi van veled. Nem foglalkoznak azzal, hogy érted-e az anyagot, vagy nem. Én egy elég jó iskolába kerültem be, még is állandó jelleggel korrepetáló tanárokhoz járok. Az anyagot elhadarják, és körülbelül ennyi. De ez az összes középiskolára érvényes. 

Az osztályfőnök sem olyan (legalábbis eddig), mint aki közel akarna hozzánk állni. A legkevésbé sem foglalkozik ő sem a problémáinkkal, gondolván, hogy biztos mi vagyunk hülyék, és arról szó sincs, hogy a tanár magyaráz érthetetlenül. 

Szóval nem tudom, én eddig teljesen elégedetlen vagyok. Az órarendem nem rossz, viszont hogy reggel fél 8-kor már kezdődik a tanítás... hát, nem valami jó. 5:30-kor kelek, 3 körül hazaérek délután (hát igen, a bejárás). Fáradt vagyok, nem tudom magam kipihenni, és marha sokat kell tanulni.

Tehát ilyen 1,5 óra tanulás az semmi. Szóval... hát nem tudom. Egyelőre ennyi lenne, a további fejleményeket mindenképpen írni fogom a #2. RÉSZBEN. :) 

* Eléggé vegyes érzelműre sikerült ez a bejegyzés, de ez csupán csak azért van, hogy lássátok, nagyjából miről fog ez szólni. :D * 
xx, Dorina

Megjegyzések

  1. Tényleg nem egyszerű dolog megszokni ha iskolát vált az ember fia/lánya. Én úgy gondolom, hogy amint jobban megismered az egyes tanárokat, könnyebben fogod tudni követni azt amit mondanak, meg kell szokni, hogy ki milyen utána könnyebb lesz. :) Mindenesetre várom a következő részt, és kitartást :)

    VálaszTörlés
  2. Persze. :) köszönöm, igyekszem :D

    VálaszTörlés
  3. Hasonló megmérettetés vár rám jövő ilyenkor, bár én remélem a legjobbakat. Izgatottan várom a következő rész. :) Neked pedig kitartást és küldöm az energiát (bár az nekem is jól jönne)! :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aranyos vagy, köszönöm szépen:) neked is kitartást, a felvételihez meg miegyebekhez. :D <3

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

#DIY Valentin napi ajándék - 56 dolog amit szeretek benned

Hello, December - Ötletek karácsonyra *Open When levél*

Open When - ötletek