Hogyan érzek a középiskoláról? #3 - Tanulási módszerek

christmas kép

A napokban rájöttem, hogy nagyon régen volt Hogyan érzek a középiskoláról bejegyzés, úgyhogy tádáááámm. Most itt van. ^^ 
Üdv mindenkinek. A mai bejegyzésben tanulási módszerekről, illetve, hogy pontosítsak, az általam használt, és ismert tanulási módszerekről szeretnék írni. Úgy gondolom, erre nagyon sok embernek szüksége lenne, vagy szüksége van, hogy minél több módszert megismerjen, ezért is születik most meg ez a kis firka. :) 

És bár igen, mindjárt itt a téli szünet, de ha esetleg valamiből rosszul álltok félévkor, akkor ez a bejegyzés hasznos lehet, ugyanis tudsz "gyakorolni" a szünetben. 

.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.

Először is kezdjük a legelején. Szerintem már alsótagozatban meg kellett volna tanítani azt a gyerekekkel, hogy mégis hogyan is kell neki fogni a tanulásnak. Ugyanis szerintem rettentő rossz érzés tud lenni az, amikor még haza sem értél, de már nincs kedved semmihez, mert tudod, hogy több oldalnyi tanulás vár rád. Igen kellemetlen tud lenni az is, amikor ezeket bemagolod, és másnapra mintha eltűntek volna a gondolatok a fejedből. Ergo a tanulás efféle módszerrel nem ért semmit. 

Én hogyan jöttem rá, hogy mi a jó? Nos, mikor felsőtagozatba léptem, a sulinkba mindig jött egy professzor, aki felmérte az IQ szintünket, és hogy milyen tanulási módszer válna a hasznunkra. Különböző kérdőíveket kellett kitöltenünk, és így ezek alapján kiderült. És ez szerintem tök jó dolog, mert nem magamtól kellett szenvednem, hanem egy PROFESSZORTÓL megtudtam, hogy vizuális vagyok.

Tanulási módszerek, amiket ismerek

A legelső tanulási módszer persze a magolás. Például irodalomból a verseket, vagy a hexameterben íródott versek elemzéséhez szükséges dolgokat, hogy tudd, hogy jambikus verselésű, vagy ehhez hasonló, ezeket be kell magolni. Úgy, ahogy a különböző nyelvekben - én ugye franciát tanulok - a szavak előjelét, hogy hímnemű, vagy nőnemű. Máshogy nem fogod tudni őket megjegyezni, természetesen jobban megmaradnak, ha használod is az adott szavakat, de ez már részletkérdés. 

A következő a vizuális tanulás. Nem akarok külön minden egyes dolgot leírni, így inkább egybe foglalnám az összeset. A szövegkiemelő számomra egy óriási segítség, sokkal jobban meg tudom jegyezni a dolgokat, ha nem csak sima ceruzával húzom alá, hanem egy kis színt is viszek a könyvembe/füzetembe. A könyvből való tanulás 100x jobb, mintha füzetből magolnék, nem csak azért, mert a füzet általában vázlatszerű, hanem a szöveg melletti képek is nagyon jól segítik a tanulásom. Esetleg ha évszámokat kell megtanulnod, mondjuk töriből, akkor keretezd be őket! Akár hullámos, akár egyenes vonalakkal díszítsd körbe. 

study, school, and tips kép

Keresd az összefüggéseket! Ha a szöveget tudod mihez kapcsolni, vagy van valami, amiről könnyen eszedbejut, akkor jobb ha összekapcsolod az agyadban a dolgokat. A verset is próbáld énekelve, dalolva megtanulni, és lehet, hogy sokkal jobban megmarad, mintha egyszerűen csak bemagolnád.

Akár mondd fel hangosan anyukádnak, a macskádnak, kutyádnak, testvérednek, még akkor is, ha nem értik miről van szó. De legalább teszteled magad, hogy szóban, ha esetleg kihívnak a táblához felelni, akkor hogyan tudnád előadni magad. Mert hiába hiszed azt, hogy tudod, de ha meg kell fogalmaznod a gondolataidat, az közel sem megy olyan egyszerűen, mintha csak magadban átgondolnád, hogy miről tanultál.

Vedd fel hangrögzítőre, és hallgasd vissza. Ha az olvasás segít, akkor olvasd el háromszor, akár négyszer, csak hogy jobban megragadjon, és jobban megértsd az ok-okozati összefüggéseket. Ha jobban szereted visszahallani a dolgokat hangosan, és nem csak visszaolvasni, akkor kapd elő a telefont, vedd fel, és hallgasd vissza. Akár iskolába menet is bedughatod a fülhallgatót a füledbe, és meghallgathatod a szöveget. Bár ez nagyobb városban annyira nem ajánlatos a borzalmas forgalom miatt. De ha busszal közlekedsz, és egy 20-25 perces út áll előtted, akkor szerintem tök jó ötlet.

Ha a környezeted zajos, akkor próbáld meg csendessé tenni. Kapcsold le a számítógépet, kapcsold ki a zenét, a tévét, csukd be az ajtót. De ha a csend zavar, akkor nyugis, halk zenét indíts. Ne olyat, amitől éppen megjön a kedved, és elkezdesz a tükör előtt táncolni. A Facebook és társait mindenféleképpen kerüld, mert a végén a tanulásból nem lesz semmi. A telefonod kapcsold ki, vagy tedd el, lényeg, hogy ne is gondolj arra, hogy vajon hány értesítésed van.

És ami a legfontosabb: AKARD! Sokkal jobb úgy másnap felkelni, hogy készültél, és nem izgulsz óra előtt, hogy vajon feleltet-e a tanár. Ha feleltet is, magabiztosan kimész ,és lehet, hogy ötösre lefelelsz. Lehet, hogy írtok random dolgozatot. Akármi lehetséges, és sokkal könnyebben megy a tanulás, ha te is akarod. Ha nem kényszerből, hanem önszántadból tanulsz, sokkal könnyebben megy. Nincs rajtad a nyomás, hogy ezt most kötelező és stb. Persze ezt könnyű mondani, én már csak tudom, hogy egy diák élete milyen. De minden fejben dől el. :)

motivation, sucess, and quote kép

Remélem valamennyire inspirált titeket ez a bejegyzés, illetve tudtam segíteni. Nekem ezek a módszerek vannak, amik beváltak, és amiket a legtöbbször alkalmazok a tanulásom során.

xx, Dorina













Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

#DIY Valentin napi ajándék - 56 dolog amit szeretek benned

Hello, December - Ötletek karácsonyra *Open When levél*

Open When - ötletek