"Nem drágám, nem lehetnek barátaid!"

Hahó,hahó! A napokban sikeresen elbotránkoztam pár kapcsolaton, és úgy gondoltam erről lefirkantom ide a véleményem. Adott egy helyzet, amikor te, mint nő, nem nagyon szívleled női társaid. Illetve, jól megválogatod, hogy milyen egyedekkel állsz szóba. Nos, ez jellemző rám is. Többek között azért, kedves olvasóim, mert mint tudjuk, a nők szeretnek sunyik és alattomosak lenni. Esetleg bekavarni egy-egy kapcsolatban, amiben sajnos nekem is részem volt. Barátságokat is szeretnek tönkretenni, ne is ragozzuk tovább, szerintem mindenki találkozott már ilyen emberrel, és nem feltétlen nővel. 

A lényeg az egészben, hogy vannak fiúbarátaim. Nem azért, mert legalább három helyről legelek egyszerre, korántsem. Hanem azért, mert én egy fiúval is el tudok úgy beszélgetni, mint egy lánnyal, sokszor talán még jobban. Valószínű azért, mert a nők mit szeretnek hallani a férfiaktól? Kedves hazugságokat. Na, hát én egy igazán őszinte ember vagyok, szeretem kimondani a véleményem. Természetesen kulturáltan. Ha én azt mondom, hogy Icus, nem áll jól neked ez a felső egyáltalán, vannak, akik erre megsértődnének. Ezért érzem azt, hogy ha egy fiúbarátnak én azt mondom, hogy figyelj Béla, ez így (magyarul kimondva) szar, akkor nem fordít hátat, hanem meghallgatja a mondandóm. 

Persze, ez egy rossz általánosítás. Ahogy az is, hogy nincs fiú-lány barátság. Miért ne lenne? Sok esetben nem működik, ez igaz, de valahogy nekem mindig sikerült egy tisztességes távot megtartani a fiúbarátaimmal. Wow, talán azért, mert nekem nincsenek sunyi hátsószándékaim. 

Na de lépjünk tovább. Van egy fiúbarátom, akit nevezzünk el Emánuelnek. Jézusom. Szóval, igen, Emánuelt körülbelül 3-4 éve ismerem, a volt barátom haverja. Már csak ezért sem lehetett volna köztünk semmi, másrészről pedig nem is akartam tőle soha semmit. Eszembe se jutott. Ahogy neki sem. Lett egy barátnője, mi pedig szép lassacskán nem beszéltünk már, mert félt az asszonytól, hogy kidobja. Igaz, hogy régebb óta ismertem már, mint a csaja. És ha szerettem volna, annyi idő alatt 5x is bepróbálkozhattam volna nála. De "valami" oknál fogva mégsem.

Aztán egyszer ráírtam, hogy figyelj már, tök rég beszéltünk, mizu? Jött a válasz, hogy csak óvatosan tud írni, nehogy a barátnője meglássa. Gondoltam magamban ez sem egy egészséges kapcsolat, de mitbánomén. Én például soha nem hazudtam senkinek, elfogadtam, ha a barátomnak voltak lánybarátai (jelenleg is vannak), és ő is elfogadta, ha nekem voltak fiúbarátaim. Mellesleg, miért kell hazudni és titkolózni? Mert a másik fél erre kényszeríti. Veszekszik vele, ha ellenkező nemű egyedekkel szóbaáll? Ugyan már. Jobb az, ha a szemünkbe hazudik, talán úgy, hogy még tudunk is róla, minthogy normálisan átbeszélnénk az egészet és megbíznánk a másikban? Szerintem rendkívül gyerekes és nevetséges ez a módszer arra, hogy valakit elzárjunk más emberektől. Miért is tiltanánk el a párunkat a barátaitól? Ha valakivel beszélni akar, akkor úgyis fog. Ha kell, akkor a hátunk mögött. Ha valaki esetleg már nem akar velünk lenni, de korrekt, egészséges kapcsolatunk van, akkor nem vágja át a fejünk, hanem megbeszéljük. Illetve, hát ez lenne a normális. 

De a szakításba bele se menjünk, mert felesleges. Itt csak azon van a lényeg, hogy az embernek miért nem lehet magánélete? Legalább csak egy kicsi. Miért kényszerítik a másikat arra, hogy hazudjon? Miért kell olyan emberekre féltékenykedni, akinek soha semmi konkrét köze nem volt a párunkhoz?
Rengeteg kérdés van bennem, ugyanis én soha nem voltam olyan, aki el akarta zárni a párját mindenkitől. Nem látom értelmét, hisz nincs is. Egyébként meg én sem dobnám el a barátaimat egy kapcsolat miatt, akkor miért is várnám el ezt a másiktól? 

Sok sok kérdés, és nulla válasz. Azok a hölgyek, akik ezt művelik nem tudom, hogy néha tükörbe néznek-e és elgondolkoznak-e magukon. Valószínű nem. 

xx, Dorina