Hogyan érzek a középsuliról? #7 - Iskolaváltás
Nos, nem gondoltam volna egy, vagy két hónappal ezelőtt, hogy egy ilyen bejegyzést fogok megírni. Ez még nekem is furcsa, bár már lassan 4 hónapja, hogy megtörtént.
Az első félévem abból állt, hogy sírtam, tanultam, sírtam, tanultam. Azthittem, hogy ez majd változni fog. Angolt tanultam emeltszinten, első évben heti 6, második évben pedig 7 óraszámban. De manapság már az oktatásunk nem arról szól, hogy okosak legyünk, hanem inkább butít és öl. Én azt hittem majd jó lesz, bár tudtam, hogy a nyelvoktatás sem jeleskedik kicsiny kis országunkban. Nos, én pedig természetesen angol osztályban marhára nem azt tanultam emelt szinten, amit kellett volna. Az angol órák egyenlők voltak a nullával, inkább azokat a tantárgyakat erőltették, amihez egyébként tudván azt, hogy mi szeretnék lenni, soha nem lesz közöm.
A második félévem kezdett alakulni, kicsit belehúztam. Félévkor 4,1 volt az átlagom, évvégére pedig sikerült 4,3-ra javítanom az eredményeimet. Ezután nyáriszünet volt, de ahogy vége lett, kezdődött elölről minden.
Vannak azok a bizonyos iskolák, ahol nem azt szeretnék, hogy minél előrébb juss, és többet tudj. Hanem azt, hogy minél jobban keresztbe tudjanak neked tenni, hogy idegbeteg legyél, ne tudj koncentrálni semmire az égegyadta világon, leginkább arra ne, amire kéne.
Nos nekem ebből elég volt, az angoltudásom inkább süllyedt, egy hónap eltelt a suliból, és éreztem, hogy valami nem oké. Azt hittem, hogy majd a második évem jobb lesz. Hát nem. Ekkor jött az az ötlet, hogy iskolát váltok. Ez meg is történt, és egy cseppet sem bánom. Mert 4 évet lehúzni egy olyan közegben ahol téged magyarán megmondva semmibe vesznek, még majdnem hogy lenéznek, és csak hátráltatnak abban, hogy tudást szerezz, kicsit nonszensz.
Így hát egy teljesen másik iskolába átmentem, ahol százszor jobban érzem magam, nem az emberek miatt, hanem azért, mert nem várnak el tőlem olyan dolgokat, amire én magam is tudom, hogy nincs energiám. Nem azért, mert nem akarok rá energiát fordítani, hanem azért, mert egyszerűen kicsinálna ez az egész. Elég durván hangzik így ez a sztori, de szerintem sokatok tudja, hogy milyen (bocsánat a kifejezésért) szar érzés az, amikor 7 órát lehúzol egy suliban, hazamész, tanulsz este 9-10 óráig, és így sem jutottál semmire. Másnap gyomorgörccsel bemész órára (aminek egyébként semmi értelme), és mivel idegeskedésedben aludni sem tudtál, nem tudsz odafigyelni, majd bealszol.
Egy hétvégén sem tudtam elvonatkoztatni ettől az egész iskola témától, sokszor volt, hogy kimentünk szombat este a lányokkal, és azon járt az agyam, hogy másnap már vasárnap, és tanulhatok. Aztán meg hát jön a hétfő, amit mindannyian utálunk, de én valamiért háromszor jobban utáltam mint egy átlag ember.
Úgy éreztem, hogy ez nem mehet tovább, változtatásra van szükség. És most egész nyugodt, kiegyensúlyozott vagyok. Van időm a hobbijaimra (tánc, blog, fotózás stb), VAN ÉLETEM. Tudok eleget lenni a családommal, a barátaimmal. Tudok levegőt venni. Ez már nagyon kellett.
Az osztályom természetesen hiányzik, bár (sajnos) nagyon keveset beszélek velük, van akivel kölcsönösen nem keressük egymást, van akit én keresek, ő engem kevésbé, és van aki engem keres, de én őt kevésbé. Valószínű ez azért van, mert mindenki el van havazva, mindenkinek rengeteg a dolga. A jelenlegi osztályom pedig szintén szeretem, nagyon rendesek, senkivel sincs úgy komolyabb problémám, remélem nem is lesz. :) Nehéz volt ez a hirtelen váltás, mert október 3-án még odajártam, 9-én meg már az új suliban kezdtem, de muszáj volt. Hál' istennek sok az ismerős arc, így kicsivel könnyebb.
xx, Dorina
Így hát egy teljesen másik iskolába átmentem, ahol százszor jobban érzem magam, nem az emberek miatt, hanem azért, mert nem várnak el tőlem olyan dolgokat, amire én magam is tudom, hogy nincs energiám. Nem azért, mert nem akarok rá energiát fordítani, hanem azért, mert egyszerűen kicsinálna ez az egész. Elég durván hangzik így ez a sztori, de szerintem sokatok tudja, hogy milyen (bocsánat a kifejezésért) szar érzés az, amikor 7 órát lehúzol egy suliban, hazamész, tanulsz este 9-10 óráig, és így sem jutottál semmire. Másnap gyomorgörccsel bemész órára (aminek egyébként semmi értelme), és mivel idegeskedésedben aludni sem tudtál, nem tudsz odafigyelni, majd bealszol.
Egy hétvégén sem tudtam elvonatkoztatni ettől az egész iskola témától, sokszor volt, hogy kimentünk szombat este a lányokkal, és azon járt az agyam, hogy másnap már vasárnap, és tanulhatok. Aztán meg hát jön a hétfő, amit mindannyian utálunk, de én valamiért háromszor jobban utáltam mint egy átlag ember.
Úgy éreztem, hogy ez nem mehet tovább, változtatásra van szükség. És most egész nyugodt, kiegyensúlyozott vagyok. Van időm a hobbijaimra (tánc, blog, fotózás stb), VAN ÉLETEM. Tudok eleget lenni a családommal, a barátaimmal. Tudok levegőt venni. Ez már nagyon kellett.
Az osztályom természetesen hiányzik, bár (sajnos) nagyon keveset beszélek velük, van akivel kölcsönösen nem keressük egymást, van akit én keresek, ő engem kevésbé, és van aki engem keres, de én őt kevésbé. Valószínű ez azért van, mert mindenki el van havazva, mindenkinek rengeteg a dolga. A jelenlegi osztályom pedig szintén szeretem, nagyon rendesek, senkivel sincs úgy komolyabb problémám, remélem nem is lesz. :) Nehéz volt ez a hirtelen váltás, mert október 3-án még odajártam, 9-én meg már az új suliban kezdtem, de muszáj volt. Hál' istennek sok az ismerős arc, így kicsivel könnyebb.
xx, Dorina
Megjegyzések
Megjegyzés küldése