2016. január 28., csütörtök

Leiner Laura: Késtél


Megérkeztem egy új bejegyzéssel,méghozzá a Könyvajánló nevű menüpontom legelső bejegyzésével. A könyv, amiről most szó lesz,nem más mint Leiner Laura új könyvsorozatának legelső része. Mindhárom könyvet elolvastam(ami eddig megjelent), és mindegyikről írni fogok. :)

Sokan azt hihetitek, hogy mainstream könyveket ír Laura. Be kell vallani, a témák igenis mainstreamek, de ahogyan ő ezeket megírja, az a nem hétköznapi. Nem akarom fényezni, meg ilyesmi, csupán csak az egyéni,szerény véleményemet írom le ide nektek. A Szent Johanna Gimit véleményem szerint tökéletesen megírta, az egyik kedvenceim közé tartozik mint a 9 könyv.
Akkor vágjunk is bele.

Tehát maga a történet egy 16 éves lányról szól, aki egy iskolai bandában kezdett el játszani. A pasija, Geri is benne van. Egy nap zenés videót posztol, felkapott lesz a dal, ezáltal Rebeka(Bexi) is híres lesz, Körte, a (jövendőbeli) menedzsere felkarolja. Egy zenés tehetségkutató műsorba meghívják, hogy Nagy Márkkal duettet énekeljen, és itt kezdődik maga az egész sztori.

Én ahogy elkezdtem olvasni, beleszerettem, mindenféle túlzás nélkül. A könyvet nem tudtam letenni, alig vártam, hogy a következő részt is kiadja Laura, és olvasni tudjam tovább. Ajánlom figyelmetekbe, ha szeretitek a tiniknek szóló könyveket. :)

xx, Dorina

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Farmasi - tesztelés, mit kell tudni róla? #1

Szép napot mindenkinek! :) Ma egy újdonsággal készülök, hiszen termékeket és termékmintákat kaptam a Farmasitól, és ezekről szeretnék n...