3 dolog amire megtanított a blogom

Kép tőle: 𝒀𝒂𝒏𝒂

A mai bejegyzésben összeszedtem 3 dolgot, amit megtanultam blogolásom ideje alatt. :) 

1. Legyek nyitott új dolgokra

Én tipikusan az az ember vagyok, aki szereti nem elhagyni a komfort zónáját. Nem szívesen nyitok új dolgok felé, illetve nem is arról van szó, hogy nem szívesen, hanem inkább félve. Az új dolgok kicsit megriasztanak, és félek a csalódástól, esetleges kudarcoktól, de a blogolás megtanított arra, hogy ha nem lépek ki abból a bizonyos zónából, akkor az olyan, mintha egyhelyben toporognék. Azt pedig tudjuk, hogy semmi értelme az egésznek. Próbálok nyitni, bár elég nehéz, de szépen lassan haladok kicsiny utamon, hogy ne csak a már ismert dolgokat hasznosítsam, hanem bővítsem tudásom. 

2. Ha szükséges, akkor tervezzek előre

Szintén jellemzőm az, hogy nem szeretek előre tervezni, inkább hagyom a dolgokat hogy történjenek úgy, ahogy 'történniük kell'. A sorsra bízom a legapróbb részletekig. Talán ez kicsit a lustaságomra is visszavezethető, de ezen is dolgozom. Nem mindig kell a sors kezébe adni a döntéseket, van, hogy magunk kell megtervezni a dolgokat, még akkor is, ha tudjuk, hogy nem feltétlenül lesz úgy. 

3. Új embereket megismerni

Sajnos, vagy nem sajnos, sokszor előfordul, hogy az ember csalódik. Legyen szó egy szerettünkről, a szerelmünkről, vagy barátunkról. Én is csalódtam már, ezért nem szívesen ismerek meg új embereket, nem szívesen járok társaságba, illetve ha járok is, olyanokkal, akiket régóta ismerek, és tudom, hogy nem ártatnának nekem. Viszont az élettel együtt járó dolog, hogy új embereket ismerünk meg, új kapcsolatokat hozunk létre, régieket megszakítunk. Én pedig próbálom ezt elfogadni. :) 



xx, Dorina

Megjegyzések

  1. Szia! Tetszett a bejegyzés, nagyon igaz ez a három pont, én is magamra ismertem bennük! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Örülök, hogy tetszett. :) Szerintem sokan vagyunk így ezzel, sok embert összehozott már a social media vagy épp a blogolás. :D

      Törlés
  2. Szia.

    Nagyon szimpatikusnak tűnsz :-)

    VálaszTörlés
  3. Imádtam ezt a bejegyzésed :)
    Puszi

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm szépen! :* Örülök neki. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

#DIY Valentin napi ajándék - 56 dolog amit szeretek benned

Hello, December - Ötletek karácsonyra *Open When levél*

Open When - ötletek